~ John hazaérve kicsit belemélyed Sherlock hegedűjátékába.
~ Johnlock ~ slash ~ 12+ ~ AU ~ fluff~novella~ romantikus
Beléptem a Baker Streeti
lakásunk ajtaján és a kellemes hegedűszó fogadott. A ruháim és a hajam is
nedves volt, reggel amikor elindultam nem számítottam ilyen nagy esőre, az
alattam lévő tócsát pedig csak később terveztem felmosni. A fáradság teljesen
rám ült, legszívesebben ott helyben elaludtam volna, bár ezt nem tehettem meg
mivel Sherlockal mentem vacsorázni. Én ajánlottam fel neki, hogy egyszer
beülhetnénk egy étterembe, ne csak otthon legyünk. Legnagyobb meglepetésemre
lelkesen fogadta az ötletem, ami igen szokatlan volt. Sherlock nem volt soha
társasági ember, inkább csak a saját elméjében töltötte az idejét, kitaszított
minden létezőt és ott élt napközben, este az enyém lehetett.
A hegedű dallama gyors volt és
pattogós, magas hangon játszott de tökéletesen, le lehetett szűrni belőle az
éréseit. Fel léptem az első lépcsőfokra, – lassabb lett a játéka – majd a másodikra és minél közelebb értem a
szobánkhoz annál jobban megnyugodott, már finom volt a dallama,lágy, mint az
tavaszi szellő.
Benyitottam,- a hegedű csendesebb
lett és szerényebb – Sherlock az ablaknál állt, csupán egy kék köpeny volt
rajta és az elhasznált barna nadrág amit megígért, hogy soha többé nem fog
felvenni, hegedűjét finoman a keskeny állához szorította, szemét összehúzta de
nem nézett rám. Felakasztottam vizes kabátom a fogasra és leültem a fotelba, abban a pillanatban amikor lehuppantam a hegedű egy vékony hangot adott ki
ami nem tudom, hogy szándékos volt-e. Egy pillanatig rám nézett, csak akkor tűnt
fel mennyire ki volt pirulva, – lehet, hogy a heves hegedűjátéktól –.
A zene elhallgatott, ami kár mivel ezt a dalt
még nem hallottam.
Letette a hangszert az asztalra a hatalmas papírkupacra.
Elmosolyodott. – Közbeszólt a természet? – kérdezte. – Vagy nem volt izgalmas a
találkozó? – rápillantott a fali órára. – Még csak fél hat van, egy kiruccanása
régi barátokkal nem szokott tovább tartani?
- Honnan tudhatnád? Még soha nem
láttam amikor te elmentél valahova a gyerekkori ismerőseiddel – vágtam vissza
neki. Nagy vigyor ült ki az arcára és letelepedett mellém a fotelba, sötétbarna
haja finoman belelógot jobb szemébe. Válla
gyengéden hozzáért az enyémhez.
– Az én gyerekkori barátaim
javarészt a beépített embereim, meglepődnél, hogy milyen sokszor beszélek
velük. – Túl fáradt volt már ehhez, lehunytam a szemem és ásítottam. Pár
pillanatig csönd volt majd ismét megszólalt. – Ugye nem növesztesz újra
bajuszt?
– Nem, úgy néz ki? – kuncogva bólintott,
sóhajtottam egy nagyot. – Ezek szerint elfelejtettem borotválkozni, haha… - színleltem a nevetést, nem győzöm hangsúlyozni mennyire fáradt voltam.
– Elfelejteni emberi dolog, de
ennek ellenére John, kérlek, amint lesz rá energiád borotváld le! – elmosolyodott. – Vagy még este is az elmepalotámban leszek! – Tágra nyitottam a
szemem.
– Nem mered megtenni! – szóltam rá, fel is
vittem a hangon. Mindketten elvigyorodtunk, nem tenné meg, soha.
Felállt és újra elkezdett
hegedűzni. A dallamok lassacskán lopták be magukat a fülembe, próbáltak ott
maradni de mikor jött a következő édes hang el kellett menniük, mert
felváltották őket. Ugyanazt játszotta mint amikor hazaértem, gyorsan indult és
lassacskán lenyugodott. Ezt ő maga komponálta, semmi kétség, benne volt az a
Sherlockosság, ez az ő zenéje volt.
– Mi a címe? – Kérdeztem tőle, biztos
elnevezte valahogy. Nem válaszolt csak játszott tovább.
Nem tudom, hogy direkt tette-e de
mintha azt akarta volna, hogy elaludjak. Én viszont nem akartam, meg szerettem volna
várni az estét, hogy vele aludjak el.
Ez ellenére a szemem magától is lecsukódott és végül elnyelt az álom. Az utolsó
dolog amit hallottam az a mű befejezése volt, mintha megcsavarta volna a hangjegyeket,
felvitte volna a felhők fölé és lassított filmben ledobta volna őket…
Puff!
Mintha valami leesett volna, nem
is, inkább valaki. Kábultam körbepillantottam, az álom még nem ment ki a
szememből, a szobában sötét volt csak egy apró olvasólámpa világított a kanapé
másik végén. A földön egy ruha halom tornyosult, pár pillanatig eltartott míg
rájöttem, hogy Sherlock alszik a földön. Leesett és észre sem vette. Karórámra
pillantottam, hajnali négy óra volt behunytam a szemem és belegondoltam, hogy kihagytam
a ma estémet. Egy nagy csomó kezdett nőni a gyomromban idegességemben, hogy
aludhattam el? Legszívesebben belevertem volna a párnába a fejem és üvöltöttem
volna. Nekem a nappalok üresek voltak, ilyenkor csak apró érintésekkel
fejezhettük ki érzéseinket, de este eggyé válhattunk. Fogalmam sincs, hogy Sherlock iránti rajongásom mikor csapott át
abba a bizonyos szerelembe de hirtelen történt, mintha én is leestem volna egy
kanapéról. Mosolyogva lepillantottam rá,
miért nem ment be aludni a szobába? Benne is kialakult a ragaszkodás semmi
kétség, ennek ellenére hitt abban, hogy a szerelem csak egy kémiai reakció.
Persze én is tisztában vagyok vele, hogy ezt csak a testünk meg az agyunk hozza
létre, de én abban akarok hinni, hogy
ezt mi döntsük el, mi leszünk szerelmesek nem az agyunk. Ha Sherlock ezt most
hallotta volna biztos a földön fetrengett volna a nevetés miatt. Mondjuk ezen
néha én is elmosolyodok, épp úgy mint azon, hogy úgy aludt ott a földön mintha
egy franciaágy lenne. Átfordult a hátára és motyogott valamit, kényelmesen
elterült, alvás közben ő is csak annyira átlagos mint a többi ember.
Óvatosan átléptem őt, hogy a másik
oldalról felemelhessem. Igaz, alacsony vagyok de a katonaságnál szolgáltam és
van bennem erő, bár abban nem voltam biztos, hogy fel tudok emelni egy 180
cm-es férfit. Ő már vitt a karjába de én még sosem és bevallom nem is
terveztem.
Egy kis szenvedés után bevittem a
hálószobába és lefektettem az ágyra. Semmit sem vett észre abból ami történt,
hogy kétszer bevertem a lábát az ajtókeretbe és azt sem, hogy a hosszú kezeivel
majdnem ledöntöttem a kottatartóját.
Leültem az ágy szélére és megfogtam
a kezét, nagyon meleg volt, vékony ujjai végén apró bőrkeményedések voltak.
Megszorította az enyémet, felemelte a fejét és elmosolyodott, szeme alatt a
sötét foltok voltak amiket eddig észre sem vettem, felmerült bennem, hogy már
napok óta nem aludt. Az ágy másik felére pillantott jelezve, hogy feküdjek le
mellé, az álom már rég elhagyott engem, ezért átmásztam rajta és
elhelyezkedtem. Felém fordult, nem mondott semmit de szemében csillogott a
tenni akarás, meg akart érinteni ahogy
én is őt, karjai közé akart szorítani épp úgy mint minden este. Nem szabadott,
arca elnyúlt a fáradságtól, szemei összehúzódtak és vörösesek.
Közelebb hajoltam és fülébe súgtam: – Aludj!
Kábultan megrázta a fejét.
Megragadott és szorosan magához húzott, teste ki volt melegedve és lassacskán
az enyém is felhevült. Elkezdte dúdolni
az este játszott dalát, finoman megcsókolta a nyakam, majd ujjait
végigsimította az fülem mögött, tudta, hogy mennyire imádom és én is tudtam,
hogy ő mit szeret. Csatlakoztam a dúdolásához, nem felejtettem el, a hangok
bemásztak az agyamba és megcsimpaszkodtak ott, megcsókoltam a homlokát és
lassacskán lefelé haladva ez egész arcát majd elhúzódtam, de a kezét nem
engedtem el. Elterült az ágyon és felém fordult, szemei azt sugallták „még” de
arca teljesen mást mutatott, kimerültséget és elfojtott vágyakat, nem tudom melyikünk
szenvedett jobban mert el kellett titkolnunk, én többször mondtam de rajta
jobban meglátszott. Sherlock az érzelmek elrejtésének mestere volt, most mégis
olvasni lehetett volna az arcáról, az élettörténetét, az érzéseit, mindent.
– Miért nem vallod be magadnak,
hogy fáradt vagy? – suttogtam a fülébe majd megcsókoltam. Ő csak mosolyogva
rázta a fejét majd átkarolt. Mellkasa hozzáért az enyémhez, beletúrt rövidre
vágott hajamba és lejjebb csúszott, hogy rá tudjon lehelni a vállamra és
csókolgatni. Köpenyét lerántotta magáról, mellkasa csupasz volt, bordái
kidomborultak épp úgy ahogy mindig hasa finoman simult az enyémhez amiről
közben lekerült a sárga garbó.
Egymás szemébe néztünk hosszú
percekig, nem csináltunk semmit, élveztük a másik pillantásait. Szemhéját
lehajtotta majd megszólalt: – Véget nem érő álom, így neveztem el a dalomat, veled
olyan lenni mintha örökké tartana az éjszaka.
Ez nagyon szép lett! :)
VálaszTörlésAnnyira finoman érzékeltetted az egészet, pedig én nem vagyok rajongója a slash történeteknek, de ez azon ritka írások egyike, ami nemcsak kreatív, hanem ízléses is, és abszolút hűen a Sherlock-féle világon belül marad.
Szóval szép munka! ^^
Nevra
Nagyon örül, hogy tetszik :) Mivel ez volt az első slash történetem kicsit féltem, hogy milyen lesz, de ezek szerint enm kellett volna aggódnom. Nem akartam nagyon durvára venni, még én is csak most ismerkedek ezzel a műfajjal :)
Törlésxoxo:
Andi
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia Andi!
VálaszTörlésTetszett a történet, de nem hibátlan. A vesszők nem a barátaid, de egy kis átolvasással könnyen javíthatók. A hasonlataid néhol nevetségesek és nem odaillőek, pl. ,,úgy aludt ott a földön mintha egy franciaágy lenne". Ez mégis mit jelent? A kifejezéseket is kevered néha pl. ,,szemhéját lehajtotta", "szabadott". A helyesírás nem annyira vészes, de a -ba, -ban, -be,-ben használatára figyelj pl. ,,Ő már vitt a karjába"
Ha ilyen "apróságokra" figyelsz sokkal élvezhetőbb lesz a történet. :) Tényleg nem írsz rosszul, de mindig van hová fejlődni, nem igaz?
Üdv.: Aurea
Szia! Köszönöm, hogy felhívtad a hibákra a figyelmem! Természetesen tudom, hogy nem tökéletes, vannak benne hibák, de igyekszem. Ez pedig az első novelláim közé tartozott, szóval itt még nagyon kezdetleges volt az írásom. :D
TörlésKöszönöm a hozzászólást és, hogy elolvastad! :)