logo

6.5.16

~Unatkoztam nélküled



~Sherlock korházba került, váratlan vendége az Asgardi Isten.
~Sherlock x Loki ~slash ~fluff~ 12+ ~ Drabble 






    Az állandó sípoló hang, ami a pulzusát jelezte, kifejezetten idegesítette.  Sherlock bizonytalanul nyitotta ki a szemét. Először minden homályos volt, de azután kezdett kitisztulni a látása, felismerte a korház falait, a szag pedig összetéveszthetetlen volt. Nem tudta pontosan, hogyan is került ide, csak abban volt biztos, hogy előtte rettenetesen unatkozott. Egy ideig csak maga elé bámult, lehet, hogy percekig de akár órák is eltelhettek. A nyikorgó ajtóra lett figyelmes, ami egy hirtelen mozdulattal kitárult.  Ismerős alak lépett be a szobába, hollófekete haja csapzott volt, smaragdszínű szeme őt méregette, egy látszólag szűk farmernadrág és bő, fekete póló lógott rajta. Vonásai merevek voltak, először nem látszott semmiféle érzelem arcán. De amikor közelebb lépett az ágyhoz és megfogta a keretét, mintha valami gyönyörűt látott volna, ellágyult a tekintete, apró mosolyra húzta a száját.
     – Loki – szólt halkan Sherlock. – Mit keresel itt?
   – Téged jöttelek meglátogatni – válaszolt az Isten. Arcán még mindig ott ragyogott a mosoly, amitől Sherlocknak megpuhult a szíve egy darabkája.
    – Mármint a Földön, neked most nem Asgardon lenne a helyed valamelyik börtönben? – kérdezte Sherlock nagy vigyorral. Loki odahúzott egy széket az ágy mellé és leült, tekintetét nem vette le a férfiról, előregörnyedt és a térdén támaszkodott. Sherlock nem habozott tovább, megragadta Loki kezét és megszorította, a két meleg tenyér egymásba fonódott,  nem is akart szétválni. Percekig nem tettek semmi mást, csak egymásra nézve mosolyogtak, gondolatok kavarogtak a fejükben, emlékek, az együtt töltött idő, amit nem cseréltek volna el semmiért sem.
    – Egy börtön sem tarthatja a vissza a Hatalmas Lokit, ha valamit el akar érni – húzta ki magát büszkén az Isten. Végignézett Sherlockon és összeráncolta a szemöldökét. – Tulajdonképpen miért is fekszel most itt?
     A férfi vállat vont. – Túladagolás. Megesik az ilyen – válaszolt kurtán.
    – Hogy lehetsz ilyen… hülye? – kérdezte Loki, felvont szemöldökkel. Kezük még mindig össze volt kulcsolva, ezért az Isten picit megszorította, amitől Sherlock felszisszent.
    – Nem vagyok hülye! Az IQ szintem jelentősen magasabb mint a legtöbb emberé – puffaszkodott Sherlock. – Unatkoztam… nélküled. – mindketten fülig elvörösödtek – Johnnak családja van, nincs ideje rám és nagyon unom az életet – fakadt ki belőle a vallomás.
    – Hát ezentúl nem fogsz unatkozni – szólat meg Loki elnyomott hangon. – Itt maradok, veled.

4 megjegyzés:

  1. Ügyürübügyürü, de aranyos :3 Olyan nekem ez a kis szösszenet, mint a Civil War után fangörcsben szenvedő fangirlnek egy cupcake :D ;)
    Viszont, ha nem bánod, kiemelnék néhány központozási hibát. Nem kötekedésnek, az is lehet, hogy csak elírtad, de remélem, segítek vele :)
    Loki ruháinak leírása után jobban hangzana, ha az arcának külön mondatot szentelnél. Fontos lehet, és nem lesz olyan furcsán hosszú a mondat ;)
    "kérdezte Sherlock, nagy vigyorral" -> itt nem kell a vessző
    – Egy börtön sem tarthatja a vissza a Hatalmas Lokit, ha valamit el akar érni. – Húzta ki magát büszkén az Isten. -> itt nem kell pont Loki mondatának a végére, a húztát pedig kisbetűvel írd, ezt szerintem tudod is, mert máshol jól írtad :)
    Ennyi :)
    Na, megyek :)
    Köszi, hogy olvashattam ^^
    Pussz: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy szóltál, hálás vagyok neked, tuti nem vettem volna észre a hibákat :D Nagyon köszönöm ezenkívül,hogy elolvastad és tetszett:3

      xoxo:
      Andi

      Törlés
  2. Unatkoztam... Nélküled. /Elvörösödnek/
    Még mindig imádom *---* :"3
    Beindult a fantáziám...
    A szemem, te lány, hát kicsi vagyok még hogy ilyeneket lássak! :"D

    VálaszTörlés

~pöcegödröm bejárata~